S: Ugyan mennyiből tartana most mondanom neki valamit? De még is mit? "Szeretlek ... vagy csak kedvellek és jobban, mint a többieket vagy bárki mást ezen a földön."?
Nem, nem lehet. Bele kell törődnöm, hogy ott van nekem SooHee. Vele vagyok és mindenki így tudja. Nem bolygathatom fel mások életét az én hülye érzéseimmel. Be kell érnem az eddigiekkel, de még jobb volna, ha elfelejteném őt .. végleg, legalább is úgy.
Lassan elválok tőle és rá mosolygok.
- Köszönöm és igazán köszönöm. Nagyon sokat jelentett ez nekem.
K: Visszabújok karjaiba.
- Csak még egy kicsit... erôt ad.- fészkelem magam közel. Legalább ma éjjel hagy legyek boldog. Beleremegek a gondolatba is, hogy a szerelmem karjaiban vagyok. Fejemre hajtja a fejét. Megpróbálok felnéni rá, de ezzel csak annyit érek el, hogy lecsuszik arca fejemröl és telibe talál. Kitágulnak a szemeim és nagyon elpirulok amikor puha ajkai enyémre tapadnak. De amilyen gyorsan történt olyan gyorsan el is vált tőlem. Kár. Gyönyörű pillanat volt.
S: - Én..én.. - dadogok össze vissza. Olyan gyorsan történt minden, hogy szinte felfogni sem volt időm. - Nagyon sajnálom.. ez nem az, aminek látszik! - jelentem ki szinte pánikolva, de még mindig ölelem, s mikor ezt észre veszem elengedem szél sebesen és csak bámulom.
K:- Nem, nem én sajnálom. Nem kelkett volna mocorognom.- olyan jo volt miért ért véget? Elenged és ez nagyon fáj. A közelemben akarom tudni, hogy az enyém és csak is az enyém. De hát mit tegyek. Most már bizonyos, hogy nem akar engem.
S:- Ne haragudj... - pattanok ki az ágyból és, mint a villám rohanok a fürdőbe becsapva magam után az ajtót. Nem akartam, de menekülnöm kellett. Ez a félresikeredett csók lavinát indított. Szemétnek érzem magam, hogy ott hagytam. Mérges vagyok magamra, hogy nem vallottam színt, most, mikor úgy tűnt, hogy nem vette zokon.
- Te hülye vad barom! - csapok bele a falba, majd az ajtónak dőlve ereszkedem le a földig. Mereven nézek a dudorodni kezdett nadrágomra, majd a törölközőt lekapva a a kagylóról ölembe rakom. Látni sem akarom ezt az izét oda lent. Ahhoz, hogy megnyugodjak "láthatatlannak" kell lennie. Nem telik el sok idő kopogtatnak. Tudom, hogy Kevin az. Félek kinyitni az ajtót és elé állva szemébe nézni ezek után. Már csak arra fogok emlékezni mikor ránézek, hogy ajkaim érintették az övét és milyen csodálatos volt. Többször elképzeltem már és egyik sem ér fel a valósággal.
K:Bekopogok .
- Soohyun? Soohyun minden rendben van.- már erőből verem az ajtót. - Ne csináld ezt Soohyun...jól vagy.- próbálom belökni az ajtót de nem megy.- Soohuyun kérlek nyisd ki az ajtót. Valamit el kell mondanom.- hosszasan várok de nem reagál.- Szeretlek.- nyögöm ki végül és leülök a fal mellé arcomat tenyerembe temetve.
S:- Hogy mi?! - kerekednek ki szemeim az ajtó ezen oldalán, majd megrázom a fejem - Ezt biztos félre hallottam. Ez csak az akart lenni, hogy szerepek, szemetek vagy hasonló. Igaz, hogy nincs értelme, de annak sem lenne, hogy azt mondta, hogy szeret. Vagy még is?
Lassan arrébb csúszok és kissé kinyitom az ajtót. Kikémlelek rajta, de nem látok eddig mást, csak a pösze lábait. A kíváncsiság hajt, így még kijjebb nyitom az ajtót. Ekkor már látom őt szinte teljes egészében. Arcát kezeivel temeti el. Most vajon megint sír? Én tettem ezt megint vele?... Ösztönösen, mint, ha meg kellene védenem oda mászom hozzá, majd mellé térdelek. Félve érintem meg vállát, míg szemeim csak az ő lehajtott fejét nézik.
K
:Olyan halk volt, hogy megijedek és elterülök a földön.
- Úristen. Ne ijesztgess. - törölgetem szemeim. Most mit szeretne. Kicsit messzebb húzódok, de felém mászik. Megijeszt. Nem tudok semmit leolvasni az arcáról, csak a zavarodottságot és nem is tudom még mit.
S:- Ne haragudj, nem volt szándékos. - másom ugyan úgy felé, ahogy eddig is. Egyszer csak sarokba szorítom és ezt most lehet szó szerint venni. Tudni akarom, hogy mit mondott, míg odabent voltam, ő meg könyörgött.
- Mond el még egyszer... - nézek rá határozottan, de a zavartságom biztosra veszem, hogy sokkal jobban látszik. - Mond el még egyszer azt, amit akkor mondtál, mikor bent voltam! - Parancsolok rá, de csak halkan és kedvesen. Nem akarom, hogy megrémüljön még jobban.
K: Még mindig rémült vagyok. Ijesztő amikor egy izmos de egyben édes ember a sarokba szorít te meg csak kúszol hátra amíg csak tudsz.
- S..Sajnálom. Hülyeség volt kimondanom. Tudom hogy barátnőd van. Nem akartam... vedd úgy, hogy nem mondtam semmit ha az úgy neked jobb. -habogok össze-vissza.
S:- Nem Kevin, én nem erre voltam kíváncsi. - hajolok közelebb hozzá. Úgy sem tud már messzebbre menekülni előlem. Teljen úgy érzem magam, mint ha egy kiéhezett vadállat, rá meg jelen pillanatban úgy tekintek, mint egy félős vacsorára. nem szép hasonlat, de talán ez lenne a legtalálóbb erre a helyzetre.
- Azt akarom, hogy most mond azt, amit akkor mondtál, míg odabent voltam. Tisztán akarom hallani.. a te szádból... most. - támaszkodom meg egyik kezemmel a falban, nehogy rá essek véletlenül is a közelség miatt.
K:Olyan közel van, hogy nem tudok nem a szemeibe nézni. Elég kellemetlenül érzem magam ebben a helyzetben, hisz olyan vagyok most, mint egy kiscica akit fel akar falni egy pitbull.
- Szeretlek.- suttogom mélyen szemébe nézve, majd lehunyom szemeim és összehúzom magam.
S: - Ahh... - Hangzik e egy olyan nem is tudom milyen hang. És tényleg azt hallottam, nem képzeltem. Egy kósza pillanatra kicsit lejjebb nézek, mint eddig. Ajakin akad meg a tekintetem, de helyett, hogy akarva és talán most már engedéllyel rátapadtam volna kicsit hátrálok ezzel teret adva neki. Mellé kuporodok és nézek magam elé.
Egy szó, ami képes mindent megbolygatni. Elértem azt a pontot, hogy már nem tudom, hogy mi van. Normális esetben rá kellett volna vágnom : Én is szeretlek! , de ha ezt mondanám is neki mi lenne ezek után? Eddig attól féltem, hogy talán nem soha nem lenne viszonzás az érzéseimre, most meg, hogy itt van és tulajdonképpen csak rám vár más gondjaim akadtak. Most arról félek, hogy mi lenne, ha megengedném, hogy egymáséi legyünk. Mint vezető nem lehetek meggondolatlan viszont nem tehetek saját magamnak sem keresztbe.
K: - Mért nem mondasz semmit?- tudom hogy egy nehéz kérdé de mit tegyek?- Ennyire taszítalak? Vagy mi a baj?- arrébb húzódom tőle és fejemet a térdemre hajtom. Buta voltam. Nagyon buta. De már nem bírtam. Muszáj volt.! Mert szeretem. Hosszasan hallgat. Felállok és kisétálok a szobából. - Értem. Sajnálom, hogy kellemetlen helyzetbe hoztalak.
S:Utána mentem, mert úgy tűnik nem nagyon érti, hogy mi is van.
- Kevin, várj már! - kaptam el csuklóját és ő meg is állt. - Nem veled van a baj... - nyögöm ki végül - Én nem tudom, hogy mivel hányadán állok. Össze vagyok teljesen zavarodva és már nem tudom, hogy mit tehetnék... - kezdenek el lábaim remegni. Érzem, hogy a különböző érzések támadják testem és nem képes ezzel megbirkózni. Ha nem ülök le lábaim feladják a szolgálatot és itt esem össze, így a legközelebbi ülő alkalmatosságra letelepszem és folytatom. - Tudod, SooHee vele a kapcsolatom ez miatt ingott meg. Szeretem, de nem úgy, ahogy egy fiúnak kellene. - azt hiszem most fog rátörni az őszinteségi roham és nem tehetek ellene semmit - Pár hónapja figyellek, de nem úgy, ahogy a többi tagot. Valami megváltozott...
K: Leülök mellé és vallanak dőlök. Végighallgatom a mondandóját és rövid gondolkozás után válaszolok neki.
- Értem.- nem valami lelkesítő duma tudom.- De a te érzéseid és a te döntéseid Soohyun. Ha nem szereted hat szakíts vele. Persze nem akarok dönteni helyetted. De gondold át.- megpuszilom arcát.
S: - Tudod annak ellenére, hogy adom a kemény és rendíthetetlen leadert nem vagyok olyan. - hajtom le fejem - Amint látod én is megtörök, pedig nem szabadna... - veszek egy mély levegőt.
- Most, hogy tudom mi érzel nyugodtabb vagyok, de maradtam ugyan olyan tehetetlen. A mai este sok mindenre rá világított, még olyanra is, ami lehet, hogy csak sokkal később vagy soha nem derült volna ki. Azt hiszem szeretlek vagy is nem hiszem, tudom csak kezelni nem tudom még. - kuporodom mellé, majd egyik kezét megfogom és ránézek.
- Kevin, kérlek légy türelmes. Ígérem mindent megteszek, hogy minél hamarabb rendbe szedjem magam. - nézek végig angyali arcán.
K:- Én türelmes leszek. De mar elég régóta beled vagyok szeretve.- megremegek meleg kezet erezve, hisz jég hideg vagyok perpillanat.- De örülök, hogy te is szeretsz. Köszönöm.- Végigsimítok tökéletes arcán. Megremeg. De édes.- Gyere aludjunk. -húzom magam után.
S:Megnyugtattak szavai. Csendben megyek utána, majd mind ketten lefekszünk. Nem közeledik, ahogy én sem. Tisztességes "baráti" távolságot tartunk egymástól, de attól független egymást nézzük. Tényleg nem tudom, hogy mi lesz itt, de, ha mellettem áll és a későbbiekben és is mellette tudok 100%-osan, akkor nem lesz soha baj.
Egy darabig még elnéztük egymás halvány mosolyait, majd csak arra leszek figyelmes, hogy reggel - magam sem tudom hány órákkor - csörög a telefonom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése