Remamber. 4. fejezet.

K:Megremegek puszijától. Kellemes meglepetés volt.
- Én itt maradok Donghoval. De te menj csak.- mosolygok rá. Leülök Dodo mellé és figyelem hogy minden rendben legyen. És miután felébredt azt a 4 jómadarat lehordom a sárgaföldig.


S:Lementem és a kanapéra ültem gondterhelten. Fejem hátra döntöttem és csuktam a szemeim. Meditáltam, amiből az következett, hogy rövid időn belül elaludtam. 
Nem tartott sokáig az alvás ugyan is ajtó csapódára keltem. Most ért vissza a díszes társaság. Az ajtót leszámítva csendesek voltak, fáradtak, de éberek.
- Áh, meg jöttetek végre? - akartam volna éppen felállni, de megszakítottak.
- Hyung... kérlek maradj! - áll elém a kis ulzzang - Mondani szeretnénk valamit... - néz rám boci szemekkel.
- Nem kell mondanotok semmit. Tudom nagyon jól, hogy több ilyen nem lesz. Sajnálom, hogy kiabáltam veletek, de feszült vagyok mostanában.
- SooHeevel ka...- intek a kezemmel, hogy ne fojtassa Hoon a mondatot.
- Őt hanyagoljuk. A magán életem nem hozom kapcsolattal a bandával. Az egy más világ és, ha megkéretlek titeket többé ne hozzátok fel. - mindenki bólintott a maga módján - Most menjetek és pihenjetek vagy tegyetek, amit akartok, csak halkan, mert DongHonak pihennie kell. - ezekkel a szavakkal hagyom ott őket és elvonulok a szobámba egy kiadós alvásra.

K:Még egy ideig figyelem Donghot aztán ágya szélére döőve én is elalszom. Felébredek, mert nyög álmában, de megnézem és nincs láza.
Lemegyek hátha Soohyun lent van, de a többiek azt mondták felment aludni. Érdeklődnek Dodo hogy létéről, röviden elmesélem nekik, majd felmegyek Soohyun szobájába. De előbb megnézem, hogy hogy van Dongho. Minden rendben vele, szóval irány a leader szobája. Alszik. De még milyen aranyosan. Leülök ágya szélére és nézem. Nyugodt és békés. De nem kell sok és megint elalszom, de ülve szóval álmomban a leader mellkasára hajtom fejemet.

S:Különös vagy is mondjuk inkább, hogy rém álmom.
"Koncertezünk. Rengetegen vannak, sokkal többen, mint eddig A koncert végén egy pap lép a színpadra mögötte meg egy nagy fából készült koporsót látok, amit letesznek szinte mellettem. Körbenézek és meglátom Kevint. úgy néz ki, mint egy angyal , de szó szerint. Látok egy medencét, ami a színpad közepén van. Mindenki benne van a tagok közül. Kérlelnek, hogy menjek be fürdőzni velük. Kis unszolás után beadom a derekam és belemászom én is. Amint beleérek teljesen a többiek rám ugranak és röhögve nyomnak a víz alá. Kapálózok és próbálok kiszabadulni, de nem megy. Fuldoklom és lassan elszáll belőlem minden erő, majd minden elsötétül. Következő kép, hogy látom magam a koporsóban. Minden rajongó röhög a tagokkal együtt.
- Megérdemelte ez a ferde hajlamú. - mondja nevetve Kevin immáron rendes szerelésben.
- Nem hittem, hogy ilyen könnyen megy majd, de semmit sem ért az élete. Az ilyen ebbereknek úgy is ez lesz a veszte. - néz a holt testemre szúrós szemmel DongHo. Nem értem mi folyik itt. Kiabálok, hogy hagyják abba, de nem hallanak.
- Szerintem biztos, ami biztos vágjuk el a torkát. - ajánlja fel Eli, majd AJ kivesz egy bicskát zsebéből és Kiseopnak adja. Ő közeledik felém, mivel most teljesen úgy látok mindent, mint, ha tényleg én feküdnék abban a fa ládában. Erősen zihálok és fel akarom emelni kezem, hogy KiSeop ne tehesse meg, amire készül, de nem megy. Lassan hangosan röhögve szorítja hozzám a kés pengéjét, amire felkiáltok..."
Mikor kinyitom a szemem hatalmas levegőt veszek és nagy sebességgel felülök. Csurom víz vagyok, érzem. Körbenézek. Mikor meglátom Kevint úgy érzem menekülnöm kell, még, ha alszik is. Lelököm magamról elég durván és szinte úgy esem ki az ágyból. Majdnem hogy úgy tépem fel az ajtót. Futok le, majd kapkodva húzom cipőm fel. Hallon a többieket nevetgélni. Újra megjelenik előttem a legrosszabb képkockák és ennek hatására remegni kezdek. A fogast, majdnem leszakítom a falról, mikor a vékony kabátom veszem le róla. Kifutok a lakásból ijedten...

K:Arra ébredek, hogy Soohyun lelök magáról. Nagyon megijedek ahogy kirohan. Utána rohanok de mar nincs a lakásban.
- Hol van Soohyun.?- azt mondjak előbb ment el rohanva biztos valami van SooHeevel. De tudom, hogy nem. Kétségbeesetten hívogatom de vagy kinyom vagy nem veszi fel. Kikapcsolta a telefonját. Egész éjszaka kétségbeesetten keresem mindenhol. Donghot kénytelen vagyok a 4 zombira bízni. Nagyon aggódok Soohyunért. Teljesen kétségbeesetten kiabálok :
- Soohyun hol vagy?- összeesek a járdán és felzokogok. Senkit se latok sehol. Kihalt az egész környék. Minden lehetséges helyen kerestem, de sehol se volt.
- Szerelmem ne hagyj el...- sírok teljesen kétségbeesve.- Miért? Miért? Miért?- ezt az egy mondatot hajtogatom folyamatosan.

S:Esik az eső. Teljesen át vagyok fagyva. Az utcákat járom folyamatosan és csak a zebráknál állok meg. Tekintetem üres és mióta a telefonom kikapcsolt állapotban van semmire sem figyelek, csak álmomra s gondolataimra. 
Próbálok rájönni, hogy ez most mi volt. Egy intő jel, hogy az érzéseim, amit Kevin iránt érzek bajt okozhatnak, mondjuk ez egy hülyeség. Ez csak egy álom és nem is tudom, hogy minek foglalkozok vele ennyit. Megállok egy szűk utca szélén. Lábaim elgyengülnek. Azt hiszem lázas vagyok vagy van valami bajom, legalább is úgy érzem. Taxit hívok, majd haza megyek. Feltűnően szótlan vagyok és didergek. Benézek utolsó erőtartalékommal Dodohoz. Nem akarok kockáztatni, de megnézem homlokát. A tenyeremhez képest hideg homloka. Ezek szerint tényleg melegebb vagyok a kelleténél, de talán jobban van és ez megnyugtat. Csendesen kimegyek szobájából, majd a sajátomba vissza vonszolom magam, vagy is vonszolnám, ha nem állná utam valaki.
- Rettentő rosszul festesz. - hangzik el, s mikor rá nézek a hang tulajdonosára meglátom magam előtt AJ-t.
- Úgy is érzem magam. Ha lehet ne zavarjatok meg. - Villan be, ahogy elővette a kést. Most is zsebben van a keze és nem tudom miért, de szinte azt várom, hogy előrántsa azt a bizonyos bicskát. Újra megrémülök és sietve lépek be szobámba. 
Mikor elterültem az ágyon és betakaróztam hiába szerettem volna mindent elfelejteni nem ment. Az álom újra és újra eszembe jut és lepereg előttem. Ezek után az lesz, hogy félni fogok a csapattársaimtól ne hogy megtörténjen, amit nemrég átéltem alvó állapotomba? Ez nem lehet. Sőt! Teljesen kizárt! Ha így viselkedem nem vagyok méltó a leader posztra, de nekem arra szükségem van. Ez az életem és nem hagyhatom, hogy egy hülye álom mindent felborítson.
Agyalok, de a láz erősebb és ennek hatására nem sokkal később elalszom.

K:Egész éjjel őt kerestem reggel sírva megyek haza és összeesek az előszobában. Mindenki alszik és senki nem veszi eszre. Akarom őt hiányzik. Látni akarom, hogy jól van. De semmi. Nem tudok felkelni meg mindig nem. Olyan vagyok mint akit épp most téptek meg. Eszméletemet vesztem a földön fekve.


S:Le kellett mennem inni, mert teljesen ki száradtam, s mivel megkértem AJ-t, hogy ne zavarjanak nem számíthattam arra, hogy bejön valaki és kiszolgáltassam magam.
Mikor leértem egyből a konyhát céloztam meg. Szinte csukott szemmel mentem, mert a reggeli fény kissé bántotta a szemem. Ittam, mint, aki életében nem ivott. Úgy döntöttem viszek fel magamnak egy kis vizet, hogy ne kelljen mostanában lejönnöm, de ekkor szinte sokkot kaptam. Mikor elpillantottam az ajtó fele megláttam egy szőkés fejet a kanapé mögül kilógni. Kicsit közelebb mentem és behajoltam, hogy rendesen lássak. Ekkor pillantottam meg Kevint. A pohár, ami a kezemben volt egyből a földön landolt. Mire annak a csörömpölése hallható volt már mellette voltam.
- Kevin.. Kevin! - kiabáltam, mint a fába szorult férek, s közben ráztam, hogy térjen magához.

K:Kórházban ébredtem egy kezemet szorongató Soohyunnal. Nagyon fájt a fejem és rázott a hideg. Először fel sem fogtam, hogy hol vagyok és, hogy miért. Nagy nehezen kinyitottam a szemeimet. Aggódó arcával találtam szemben magamat.
- Miért Soohyun, miért?- megint e szavakat ismételgettem. Rémesen éreztem magamat és aggódtam érte. A szemeiben fájdalmat fejeztem fel amitől megint elkezdtem sírni.
- Mi a baj? Könyörgöm válaszolj, mert belehalok.

S:- Minden az én hibám, kérlek ne haragudj.. többé nem fordul elő... ígérem... - mondom elhaló hangon, majd kezére borulok. Teljesen kivagyok most már. Sok mindenen át mentem már, de ez most így nagyon össze jött. Szégyelltem magam és hibáztattam is. Ha normális lettem volna senkinek sem esett volna baja.


K: - Miért?- engem ez érdekelt.- Miért löktél le és rohantál el? Majdnem megerőszakoltak te köcsög.- dühös vagyok rá. Nagyon. De latom hogy nincsen rendben és forró a feje.
- Jajj istenem jól vagy? Nagyon forró a fejed.- simogatom karomon pihenő fejet. Annyira akartam hogy összejöjjön. És elmondtam neki hogy szeretem erre ez történt.
- Sajnálom nem kellett volna szerelmet vallanom. Csak összezavartalak.

S:- Ne hülyéskedj. - kaptam fel fejem - Ha nem mondod el, akkor nem jövök rá, hogy nem az a SooHyun vagyok, akit magamra akartam erőszakolni. Ha nem mondod el... - nem tudok most mit mondani, mert magam sem tudom, hogy mit akartam ebből kihozni. Talán csak annyit, hogy Ő nem hibás semmiben sem és nem akarom, hogy vádolja magát.
- .. Minden rendben lesz és nagyon jól tudom csak gyógyulj meg hamar. - engedek el felé egy vigasztaló mosolyt. Szívesen csókolnám meg, hogy jobban megnyugodjon, de nem akarom, hogy még betegebb legyen.

K:- Bizonyítsd be. Hogy rendben leszel Soohyun.- kitárom karjaim hogy öleljen meg. Átölel én meg még mielőtt nyakamba bújna elfordítom fejem és megcsókolom. Szükségem van rá. Az édes és puha ajkaira, ahogy enyémhez simulnak, szoros ölelésére, szeretetere, csillogó szemeire. Elválok ajkaitól.
- Menj haza és pihenj le. Lázas vagy.- simítom kezem forró arcára.

S: - Még nem megyek. Megvárom az orvost, meg a menedzser is ide jön. Majd talán utána, de ne aggódj, már kaptam valami bogyót az egyik nővértől. - simogatom meg én is arcát, majd vissza ülök a székre.
Halkan beszélgetünk. Eldöntöttem, hogy lezárom itt az egészet és csak a jövőre koncentrálok. Az álmom hagyom szabadon eltűnni.
Másnap mehetek Kevinért a kórházba. Pihennie kell, ahogy Dodonak is, de ő már odahaza téblábol. Minden nyugodt és azt hiszem szép lassan minden megnyugszik, vagy még sem?

K: Miután beszéltünk a menedzserrel és Soohyunt hazavitte egész reggelig aludtam. Soohyun ébresztegetett, hogy mehetünk haza. Felöltöztem és aláírtam a papírokat és nagy nehezen bemásztam az autóba. Elgondolkoztam az elmúlt nap eseményein. Össze vagyok zavarodva. Olyan hosszú az út, hogy megint elalszok. Ki vagyok merülve teljesen. Soohyun karjaiban ébredek, éppen visz fel a lépcsőn.
- Tegyél csak le tudok járni. - bár kellemes a karjaiban lenni de nem akarom, hogy az erőlködéstől, hogy engem cipel még betegebb legyen. De nem tesz le csak az ágyamba. És megparancsolja, hogy pihennem kell ha bármi van csak csicskáztassam a többieket. Néhány tag bejön, hogy hogy érzem magam Dongho meg hiába van jobban nagyrészt ő is csak egész nap döglik. Megnyugodtam, hogy legalább ő jobban van. De nekem akkor is csak Soohyunon jár az eszem és senki máson. Puha ajkain, ahogy megremeg a csóktól, ahogy én megremegek csókjától és édes ajkaitól. Szeretném, hogy itt legyen velem, mellettem, hogy itt feküdjön és öleljen, de nem lehet. Tetetem a többieknek a jókedvűt. De belül összetörtem, mert nem tudom mi bántja ennyire Soohyunt.