Remember. 5. fejezet.

S: Azt hiszem jó kedvem van, hogy végre vissza nyertem az irányítást minden és mindenki felett. A tagok segítenek pesztrálni a többieket. Hoon és AJ Donghot ápolgatják és figyelik, míg KiSeop és Eli Kevint. Így van időm a saját nyavalyám is kipihenni, habár annak ellenére én is sűrűn ott vagyok a két nagy beteg mellett. Persze Kevinnél mindig leragadok, de azt hiszem érthető miért.


K: Kicsit zavar, hogy Soohyun a nyakamra küldte Elit és Kiseopot mert én azt akarom, hogy ő legyen itt velem. Néha persze idejön és akkor olyan jó. De amikor kimegy mindig elviszi az életkedvemet. Nem is igazán figyel rám. Amikor végre kimegy Eli És Kiseop hozzá fordulok:
- Baj van Soohyun? Vagy csak szégyelsz? - tudom, hogy hivatalosan nem járunk de hát végül is ő is azt mondta, hogy szeret. - Mert én szeretlek és nem félek elmondani ezt senkinek. Azt akarom, hogy velem legyél és ne kelljen titkolózni. - felülök és ölébe mászok.

S: - Mi? - nézek kistányér nagyságú szemekkel - Ho.. Mi... mi van? - rázom meg fejem. Teljesen meglepődök a hozzám szegezett kérdések hallatán.
- Nem, nem szégyellek. Honnan vetted ezt? - esek gondolkozóba. Tényleg így tűnne az ő szemében? Én nem vettem rajta észre. Azt hittem boldog és megérti, hogy most még nem tudom magam 100%-osan hozzá láncolni, legalább is látványosan még nem.

K:- Tudom, hogy valójában nem járunk. És hogy most sok mindenen mész keresztül. De te észre se veszed és el löksz magadtól. - Próbálom vele megértetni amit gondolok. Annyira szeretném ha fel vállalnánk. De ez az ő döntése és én tiszteletben tartom. El helyeszkedem ölében és várom hogy megeméssze és reagáljon rá.


S: - Nos.. hát.. - próbálok valahogy kitérni, de válaszolni is neki - Addig nem tehetek semmit, míg SooHee nem tud semmiről. A hétvégén jön haza és szerintem elmondani neki nem telefonon kellene, mert az gerinctelenség lenne. Jobb az, ha tisztességes maradok vele szembe, hisz egy időben szerettem. Szeretném, hogy ezt megértsd valahogy és remélem sikerül is. Ha azt a szakaszt lezárom már csak a mienkével fogok törődni és ezt megígérem neked. - simítom meg fejét, majd a mellkasomhoz szorítom buksiját és egy hosszú puszit nyomok rá.


K:Szorosan átölelem és beszippantom finom illatát.
-Értem. Igaz eléggé gerinctelen lenne, az biztos. - percekig csak ölelem őt és nem engedem el. Talán ennyit meg is engedhetek magamnak.
- Amúgy jól vagy? Mert ha nem akkor menj pihenni. Nehogy miattam legyél rosszabbul.- nézek mélyen szemeibe. Fontos az egészsége. - Szeretlek leaderem. -rávigyorgok és megint hozzábújok mellkasához.

S:Szorosan átölelem, majd biztosítom szavakkal, hogy semmi bajom és tényleg nincs, legalább is nem érzem.

Utolsó napunk, amit szabadon tölthetünk el. Vasárnap jön SooHee. Felkészülök lélekben, hogy végleg kiadjam az útját és csak az én kis pöszémre koncentrálhassak. Az imént említett már jól van és sétafikál, nem csak a házban, hanem oda kint is. Ma vele és Dodoval voltunk a közeli mini parkban. Mind a kettő kisugárzása sokkal boldogabb volt, így vele együtt az enyém is vidámabb. Ma este nagy lakomát csapunk, de csak a nagy semmire, így Hoon és Eli, mint főszakácsok serénykednek. A többiek - persze minket kivéve - segédkezett nekik. Sokszor húzom magamhoz Kevint és szeretgetem. Míg teljesen ki nem lábalunk a betegségből a csók tiltott, de utána már senki sem megakadályozni benne, ha csak ő maga nem.

K:Utálom a nincs csók amíg meg nem gyógyulunk szabályt. Annyiszor próbálkoztam de sose engedte. Már alhattam mellette aminek nagyon örültem. Hiszen karjaiban alhattam el és ott is ébredtem. Annyira jó volt. Boldog voltam és milyen boldog leszek, ha már csak az enyém lesz. Elmentünk sétálni utána megvacsoráztunk és az egész banda leült filmezni. Mondjuk én csak bambultam a képernyőt. A film címét se tudom sőt azt se hogy miről szólt. Félek, hogy Soohee hazajön és Soohyun megint őt fogja szeretni. De nem akarom ezzel idegesíteni ezért hozzábújok és úgy teszek mintha figyelném a filmet.

S:A film haláli unalmas volt, de legalább nem félt senki sem. Mikor vége lett a banda nagy része elment valahova. Persze azokat intettem a figyelemre és a mértékkel való alkohol fogyasztásra, na meg persze arra, hogy ne maradjanak ki sokáig, mart reggel korán fújom a riadót. Dodo és Kiseop elvonultak dalszöveget írni. Ha megszállta őket az ihlet én nem állok utukba így ketten maradtunk oda lent a a kis pöszémmel.
- Hogy érzed magad? - ez az a kérdés, ami napjában többször is elhangzik irányába. Tudni akarom, hogy mikor hogy érzi magát és az is érdekelne, hogy mikor mit gondol.

K:- Öhhm jól. Most jól vagyok.- válaszolok semmit mondóan. Persze kedvesen viszonyulok hozza de félek a holnaptól, hogy mi és hogy lesz. De most igyekszem nem idegeskedni és lazán kezelni a dolgokat.
- Elmegyünk valahova.?- csak menjünk el semmi kedvem itthon unatkozni ha hozza sem érhetek..

S: - Mond hova mennél és indulhatunk is. - tudom, hogy ideges a holnappal kapcsolatban, de minden rendben lesz, viszont nem engedem, hogy végig nézze. A lány, aki eddig az életem része volt tüzes természetű. Tudom, hogy robbanni fog, így inkább megkímélem a látványtól. 
Miután elmondta, hogy hova menne felszóltam a művészeknek, hogy elmentünk.
Bolyongunk a városban céltalan miután azzal szembesültünk, hogy az a hely zárva van, ahogy szerelmem menni akart. Minden erőmmel azon vagyok, hogy egy nyugodt zugot keressek, ahol újra átölelhetném. Tudom, hogy én hoztam a szabályt, hogy nincs csók a betegség végéig, de hiányolja ajkam az övét. Módot fogok keresni, hogy hamarosan rátapadjon párnáim az övéire.

K:A hely zárva volt ezert csak sétálgattunk.
- Nem veszünk ki egy szobát?- javaslom.- valami romantikusat.- akarom őt és ha nem kapom meg hisztis leszek.
- Amúgy holnap ...-kezdek neki lassan - szeretned ha veled mennek? Mert én szívesen megyek. Elvégre szakítani valakivel eleggé fájdalmas.

S:- Ha szeretnéd. - mosolyodom el és ez válasz volt mind két kérdésére - Viszont ha holnap el is jössz velem szeretném, ha a kocsiban maradnál vagy legalább is házon kívül. - nem akarom megbántan.


K:- De én szeretnek veled menni. Úgyhogy esélyed sincs.- kiveszünk egy romantikus kis szobát egy jó hotelben és felmegyünk. Levetkőzök és elfekszem az agyon. Azt akarom hogy beinduljon, hogy megkívánjon. És így is lesz. Mert én kívánom őt. Nagyon. Bejön a szobába és elneveti magát.
- mi olyan vicces?- ez a köcsog kinevet...hat ennyire nem vesz komolyan?

Remamber. 4. fejezet.

K:Megremegek puszijától. Kellemes meglepetés volt.
- Én itt maradok Donghoval. De te menj csak.- mosolygok rá. Leülök Dodo mellé és figyelem hogy minden rendben legyen. És miután felébredt azt a 4 jómadarat lehordom a sárgaföldig.


S:Lementem és a kanapéra ültem gondterhelten. Fejem hátra döntöttem és csuktam a szemeim. Meditáltam, amiből az következett, hogy rövid időn belül elaludtam. 
Nem tartott sokáig az alvás ugyan is ajtó csapódára keltem. Most ért vissza a díszes társaság. Az ajtót leszámítva csendesek voltak, fáradtak, de éberek.
- Áh, meg jöttetek végre? - akartam volna éppen felállni, de megszakítottak.
- Hyung... kérlek maradj! - áll elém a kis ulzzang - Mondani szeretnénk valamit... - néz rám boci szemekkel.
- Nem kell mondanotok semmit. Tudom nagyon jól, hogy több ilyen nem lesz. Sajnálom, hogy kiabáltam veletek, de feszült vagyok mostanában.
- SooHeevel ka...- intek a kezemmel, hogy ne fojtassa Hoon a mondatot.
- Őt hanyagoljuk. A magán életem nem hozom kapcsolattal a bandával. Az egy más világ és, ha megkéretlek titeket többé ne hozzátok fel. - mindenki bólintott a maga módján - Most menjetek és pihenjetek vagy tegyetek, amit akartok, csak halkan, mert DongHonak pihennie kell. - ezekkel a szavakkal hagyom ott őket és elvonulok a szobámba egy kiadós alvásra.

K:Még egy ideig figyelem Donghot aztán ágya szélére döőve én is elalszom. Felébredek, mert nyög álmában, de megnézem és nincs láza.
Lemegyek hátha Soohyun lent van, de a többiek azt mondták felment aludni. Érdeklődnek Dodo hogy létéről, röviden elmesélem nekik, majd felmegyek Soohyun szobájába. De előbb megnézem, hogy hogy van Dongho. Minden rendben vele, szóval irány a leader szobája. Alszik. De még milyen aranyosan. Leülök ágya szélére és nézem. Nyugodt és békés. De nem kell sok és megint elalszom, de ülve szóval álmomban a leader mellkasára hajtom fejemet.

S:Különös vagy is mondjuk inkább, hogy rém álmom.
"Koncertezünk. Rengetegen vannak, sokkal többen, mint eddig A koncert végén egy pap lép a színpadra mögötte meg egy nagy fából készült koporsót látok, amit letesznek szinte mellettem. Körbenézek és meglátom Kevint. úgy néz ki, mint egy angyal , de szó szerint. Látok egy medencét, ami a színpad közepén van. Mindenki benne van a tagok közül. Kérlelnek, hogy menjek be fürdőzni velük. Kis unszolás után beadom a derekam és belemászom én is. Amint beleérek teljesen a többiek rám ugranak és röhögve nyomnak a víz alá. Kapálózok és próbálok kiszabadulni, de nem megy. Fuldoklom és lassan elszáll belőlem minden erő, majd minden elsötétül. Következő kép, hogy látom magam a koporsóban. Minden rajongó röhög a tagokkal együtt.
- Megérdemelte ez a ferde hajlamú. - mondja nevetve Kevin immáron rendes szerelésben.
- Nem hittem, hogy ilyen könnyen megy majd, de semmit sem ért az élete. Az ilyen ebbereknek úgy is ez lesz a veszte. - néz a holt testemre szúrós szemmel DongHo. Nem értem mi folyik itt. Kiabálok, hogy hagyják abba, de nem hallanak.
- Szerintem biztos, ami biztos vágjuk el a torkát. - ajánlja fel Eli, majd AJ kivesz egy bicskát zsebéből és Kiseopnak adja. Ő közeledik felém, mivel most teljesen úgy látok mindent, mint, ha tényleg én feküdnék abban a fa ládában. Erősen zihálok és fel akarom emelni kezem, hogy KiSeop ne tehesse meg, amire készül, de nem megy. Lassan hangosan röhögve szorítja hozzám a kés pengéjét, amire felkiáltok..."
Mikor kinyitom a szemem hatalmas levegőt veszek és nagy sebességgel felülök. Csurom víz vagyok, érzem. Körbenézek. Mikor meglátom Kevint úgy érzem menekülnöm kell, még, ha alszik is. Lelököm magamról elég durván és szinte úgy esem ki az ágyból. Majdnem hogy úgy tépem fel az ajtót. Futok le, majd kapkodva húzom cipőm fel. Hallon a többieket nevetgélni. Újra megjelenik előttem a legrosszabb képkockák és ennek hatására remegni kezdek. A fogast, majdnem leszakítom a falról, mikor a vékony kabátom veszem le róla. Kifutok a lakásból ijedten...

K:Arra ébredek, hogy Soohyun lelök magáról. Nagyon megijedek ahogy kirohan. Utána rohanok de mar nincs a lakásban.
- Hol van Soohyun.?- azt mondjak előbb ment el rohanva biztos valami van SooHeevel. De tudom, hogy nem. Kétségbeesetten hívogatom de vagy kinyom vagy nem veszi fel. Kikapcsolta a telefonját. Egész éjszaka kétségbeesetten keresem mindenhol. Donghot kénytelen vagyok a 4 zombira bízni. Nagyon aggódok Soohyunért. Teljesen kétségbeesetten kiabálok :
- Soohyun hol vagy?- összeesek a járdán és felzokogok. Senkit se latok sehol. Kihalt az egész környék. Minden lehetséges helyen kerestem, de sehol se volt.
- Szerelmem ne hagyj el...- sírok teljesen kétségbeesve.- Miért? Miért? Miért?- ezt az egy mondatot hajtogatom folyamatosan.

S:Esik az eső. Teljesen át vagyok fagyva. Az utcákat járom folyamatosan és csak a zebráknál állok meg. Tekintetem üres és mióta a telefonom kikapcsolt állapotban van semmire sem figyelek, csak álmomra s gondolataimra. 
Próbálok rájönni, hogy ez most mi volt. Egy intő jel, hogy az érzéseim, amit Kevin iránt érzek bajt okozhatnak, mondjuk ez egy hülyeség. Ez csak egy álom és nem is tudom, hogy minek foglalkozok vele ennyit. Megállok egy szűk utca szélén. Lábaim elgyengülnek. Azt hiszem lázas vagyok vagy van valami bajom, legalább is úgy érzem. Taxit hívok, majd haza megyek. Feltűnően szótlan vagyok és didergek. Benézek utolsó erőtartalékommal Dodohoz. Nem akarok kockáztatni, de megnézem homlokát. A tenyeremhez képest hideg homloka. Ezek szerint tényleg melegebb vagyok a kelleténél, de talán jobban van és ez megnyugtat. Csendesen kimegyek szobájából, majd a sajátomba vissza vonszolom magam, vagy is vonszolnám, ha nem állná utam valaki.
- Rettentő rosszul festesz. - hangzik el, s mikor rá nézek a hang tulajdonosára meglátom magam előtt AJ-t.
- Úgy is érzem magam. Ha lehet ne zavarjatok meg. - Villan be, ahogy elővette a kést. Most is zsebben van a keze és nem tudom miért, de szinte azt várom, hogy előrántsa azt a bizonyos bicskát. Újra megrémülök és sietve lépek be szobámba. 
Mikor elterültem az ágyon és betakaróztam hiába szerettem volna mindent elfelejteni nem ment. Az álom újra és újra eszembe jut és lepereg előttem. Ezek után az lesz, hogy félni fogok a csapattársaimtól ne hogy megtörténjen, amit nemrég átéltem alvó állapotomba? Ez nem lehet. Sőt! Teljesen kizárt! Ha így viselkedem nem vagyok méltó a leader posztra, de nekem arra szükségem van. Ez az életem és nem hagyhatom, hogy egy hülye álom mindent felborítson.
Agyalok, de a láz erősebb és ennek hatására nem sokkal később elalszom.

K:Egész éjjel őt kerestem reggel sírva megyek haza és összeesek az előszobában. Mindenki alszik és senki nem veszi eszre. Akarom őt hiányzik. Látni akarom, hogy jól van. De semmi. Nem tudok felkelni meg mindig nem. Olyan vagyok mint akit épp most téptek meg. Eszméletemet vesztem a földön fekve.


S:Le kellett mennem inni, mert teljesen ki száradtam, s mivel megkértem AJ-t, hogy ne zavarjanak nem számíthattam arra, hogy bejön valaki és kiszolgáltassam magam.
Mikor leértem egyből a konyhát céloztam meg. Szinte csukott szemmel mentem, mert a reggeli fény kissé bántotta a szemem. Ittam, mint, aki életében nem ivott. Úgy döntöttem viszek fel magamnak egy kis vizet, hogy ne kelljen mostanában lejönnöm, de ekkor szinte sokkot kaptam. Mikor elpillantottam az ajtó fele megláttam egy szőkés fejet a kanapé mögül kilógni. Kicsit közelebb mentem és behajoltam, hogy rendesen lássak. Ekkor pillantottam meg Kevint. A pohár, ami a kezemben volt egyből a földön landolt. Mire annak a csörömpölése hallható volt már mellette voltam.
- Kevin.. Kevin! - kiabáltam, mint a fába szorult férek, s közben ráztam, hogy térjen magához.

K:Kórházban ébredtem egy kezemet szorongató Soohyunnal. Nagyon fájt a fejem és rázott a hideg. Először fel sem fogtam, hogy hol vagyok és, hogy miért. Nagy nehezen kinyitottam a szemeimet. Aggódó arcával találtam szemben magamat.
- Miért Soohyun, miért?- megint e szavakat ismételgettem. Rémesen éreztem magamat és aggódtam érte. A szemeiben fájdalmat fejeztem fel amitől megint elkezdtem sírni.
- Mi a baj? Könyörgöm válaszolj, mert belehalok.

S:- Minden az én hibám, kérlek ne haragudj.. többé nem fordul elő... ígérem... - mondom elhaló hangon, majd kezére borulok. Teljesen kivagyok most már. Sok mindenen át mentem már, de ez most így nagyon össze jött. Szégyelltem magam és hibáztattam is. Ha normális lettem volna senkinek sem esett volna baja.


K: - Miért?- engem ez érdekelt.- Miért löktél le és rohantál el? Majdnem megerőszakoltak te köcsög.- dühös vagyok rá. Nagyon. De latom hogy nincsen rendben és forró a feje.
- Jajj istenem jól vagy? Nagyon forró a fejed.- simogatom karomon pihenő fejet. Annyira akartam hogy összejöjjön. És elmondtam neki hogy szeretem erre ez történt.
- Sajnálom nem kellett volna szerelmet vallanom. Csak összezavartalak.

S:- Ne hülyéskedj. - kaptam fel fejem - Ha nem mondod el, akkor nem jövök rá, hogy nem az a SooHyun vagyok, akit magamra akartam erőszakolni. Ha nem mondod el... - nem tudok most mit mondani, mert magam sem tudom, hogy mit akartam ebből kihozni. Talán csak annyit, hogy Ő nem hibás semmiben sem és nem akarom, hogy vádolja magát.
- .. Minden rendben lesz és nagyon jól tudom csak gyógyulj meg hamar. - engedek el felé egy vigasztaló mosolyt. Szívesen csókolnám meg, hogy jobban megnyugodjon, de nem akarom, hogy még betegebb legyen.

K:- Bizonyítsd be. Hogy rendben leszel Soohyun.- kitárom karjaim hogy öleljen meg. Átölel én meg még mielőtt nyakamba bújna elfordítom fejem és megcsókolom. Szükségem van rá. Az édes és puha ajkaira, ahogy enyémhez simulnak, szoros ölelésére, szeretetere, csillogó szemeire. Elválok ajkaitól.
- Menj haza és pihenj le. Lázas vagy.- simítom kezem forró arcára.

S: - Még nem megyek. Megvárom az orvost, meg a menedzser is ide jön. Majd talán utána, de ne aggódj, már kaptam valami bogyót az egyik nővértől. - simogatom meg én is arcát, majd vissza ülök a székre.
Halkan beszélgetünk. Eldöntöttem, hogy lezárom itt az egészet és csak a jövőre koncentrálok. Az álmom hagyom szabadon eltűnni.
Másnap mehetek Kevinért a kórházba. Pihennie kell, ahogy Dodonak is, de ő már odahaza téblábol. Minden nyugodt és azt hiszem szép lassan minden megnyugszik, vagy még sem?

K: Miután beszéltünk a menedzserrel és Soohyunt hazavitte egész reggelig aludtam. Soohyun ébresztegetett, hogy mehetünk haza. Felöltöztem és aláírtam a papírokat és nagy nehezen bemásztam az autóba. Elgondolkoztam az elmúlt nap eseményein. Össze vagyok zavarodva. Olyan hosszú az út, hogy megint elalszok. Ki vagyok merülve teljesen. Soohyun karjaiban ébredek, éppen visz fel a lépcsőn.
- Tegyél csak le tudok járni. - bár kellemes a karjaiban lenni de nem akarom, hogy az erőlködéstől, hogy engem cipel még betegebb legyen. De nem tesz le csak az ágyamba. És megparancsolja, hogy pihennem kell ha bármi van csak csicskáztassam a többieket. Néhány tag bejön, hogy hogy érzem magam Dongho meg hiába van jobban nagyrészt ő is csak egész nap döglik. Megnyugodtam, hogy legalább ő jobban van. De nekem akkor is csak Soohyunon jár az eszem és senki máson. Puha ajkain, ahogy megremeg a csóktól, ahogy én megremegek csókjától és édes ajkaitól. Szeretném, hogy itt legyen velem, mellettem, hogy itt feküdjön és öleljen, de nem lehet. Tetetem a többieknek a jókedvűt. De belül összetörtem, mert nem tudom mi bántja ennyire Soohyunt.

Remember. 3. fejezet.

K: Még órákig bámulunk egymás szemébe szemebe és néha elmosolyodunk. Szép lassan elalszunk és reggel a telefonja csengésére ébredünk
- Mmmmm ki az?- nyöszörgök és felülök.. Meg ilyen kócosan és álmosan is milyen édes feje van. Nem bírom ki, hogy ne érintsem meg. Lágyan arcara simítom a kezemet és elmosolyodok amikor rám néz. Szeretem.
- Na ki volt ha szabad tudnom?- mosolygok rá amikor letette a telefont.

S: - Dodo - mosolyodok el, majd megfogom arcomat simogató kezét és magamra rántom. Mellkasomat éri arca és én meg hajába szántok gyengéden. - Panaszkodott, hogy valamelyik jómadár elfoglalta a helyét, így nem tud elmenni aludni és megkért, hogy rángassam onnan ki az illetőt.


K:- Hat azt most elég nehezen.- nevetem el magamat. Nem hittem volna hogy ezt teszi hiszen időt kert. Mellkasába fúrom arcomat majd megint felnézek csillogó szemeibe és hadoválok értetlenül valamit annyira elvesztem tekinteteben. Csak egy mosollyal válaszol rá. Latom hogy elvezi hogy zavarba hoz közelségével. De sebaj legálább tudom hogy szeret.


S:- Igaz nehezen, de nekünk is mennünk kellene. Legalább is reggelizni. - borzolom össze így is kócos fürtjeit.


K: - Menjünk.- eszünk valamit és elindulunk. Haza érünk és nagy káosz fogad minden szanaszét van és Hoon az asztal tetején alszik és minden csupa piszok.
- Mi történt itt? -akadok ki. De Soohyunt nézve rosszabbra számíthatnak mint tőlem.

S:Teljesen elborult az agyam. Az asztalon lévő Hoon felé közeledtem, hogy lerángassam onnan, de megtorpantam. Tudom kell, hogy a lakás többi része hogy áll. DongHot pillanatom meg a konyhából kijövet. Olyan karikásak a szemi és látszik, hogy fáradt. Szinte úgy rohan hozzám és átkarolva könyörög, hogy adjam neki vissza az ágyát, de hozzá teszi, hogy soha többé ne engedjem a közelébe ezt a csürhe bandát. Na szép, azt hiszem bajok lesznek itt ma... nagyon nagy bajok.
Bemegyek a szobába és kirángatok onnan mindenkit. Sorakoztatom őket a nappaliban - persze Dodot kivéve, aki addigra az igazak álmát alussza -. 
- Jól van fiúk. Dáridózni az tudtok látom. Ha így állunk, akkor kaptok egy órát, hogy az egész lakás csillogjon villogjon. - kiáltok szinte rájuk, de annyira magukon kívül vannak még, hogy nem sokat ért. Szerintem állva alszanak, de majd adok é nekik.

K:Amíg Soohyun lent kiabál a többiekkel felmegyek Dodohoz. Szegény kicsike meg be se feküdt rendesen az agyba de mar alszik. Nagy nehezen felfektetem és betakarom és hagyom aludni. Édes egy gyermek. Lemegyek Soohyunhoz és a többiekhez akik nagy almosan alig fogjak fel amit Soohyun papol nekik. De hát szétcseszték az házat. És szegény Dodo majd meg halt a fáradtságtól. Nem lehet rájuk bízni egy tizenéves fiút...pedig önnálo a gyerek...odalepek Soohyunhoz és vállán megpihentetem fejemet

S: Lassan hozzá kezdtek a munkához. Mint 4 zombi úgy mozogtak, de nem érdekelt. Leültem a kanapéra és élveztem a "műsort", amit adtak. Persze amiről nem tudnak, az az, hogy a pakolás után kőkemény edzés vár rájuk. Majd megtanulják, hogy ilyet többet nem kell tenni. Lehet normálisan is szórakozni. Mivel Kevint húztam magammal ő is ott ült mellettem.
- Na, milyen a mozi? jobb, mint az esti? - nevetem el magam, míg rá nézek.

K:- Hát milliószor jobb...tegnap is vihettél volna erre a filmre. Amúgy Dodot hagyd majd aludni. Szerencsétlent ne kínozd.- kérlelem bar tudom hogy nem tenne meg. De kitudja. Átkarol Így közelebb férkőzöm hozza és mellkasara hajtom a fejemet. Miután végeztek a fiuk oda vánszorognak hozzánk. Jót mulattunk rajtuk.

S: - Oké fiúk. - állok fel, majd össze csapom tenyerem- Most öltözzetek át és megyünk vagy is mentek gyakorolni. - egyből jött az őrjöngés, de a sarkamra álltam és nem hagytam annyiban.
- 15 percetek van elkészülni. Aki ahogy fel lesz öltözve úgy jön, s, ha alsóban, akkor alsóban, viszont azt az illatos ruházatot nem akarom senkin sem meglátni! Kevin kérlek mérd az időt. - mosolygok rá kedvesen.

K:Bekapcsolom a stoppert a telefonomon és lehuppanok a kanapéra.
- Aggódom Dodoért. Nagyon kikészítették szerencsétlen gyereket. Nem szabad engedni hogy igyanak.- elmélkedem és időnként a telefonomra pillantok.- mész velük edzeni vagy majd mennek egyedül? - bar abból zene mellett alvás lenne...
-Soohyun hozzad beszelek -kalimpálok.

S:- Hogy? - zökkenek vissza - Igen megyek velük, de szerintem 3 óra múlva itt vagyok. Te pihenj és figyeld Dodot, hogy minden rendben legyen vele, na meg, ha meg kérhetlek rámold össze azt, amit a jó madarak itt-ott elhagytak.


K:- Azt majd próba után megcsinálják...és kérek róluk videót.- megpuszilom és feltipegek Dodohoz aki nyugtalanul forgolódik. Agya szélére ülök. Nincs rendben. Fejere teszem a kezem. Több mint valószínű hogy lázas. Lemegyek szólni Soohyunnak hogy idő van.
- Letelt a 15 perc és Dodo lázas. Viszek neki gyógyszert... ezert vagy 4 óra hajtást érdemelnek...
S:- Remek - vakarom meg fejem. Aggódok és hibáztatom magam, főleg a maknae miatt. - Mérd meg a lázát fél óránként és, ha nem javul azonnal hívj. - simogatom meg a hátát, majd a 4 nagy gyereket kitessékelem a házból. Elvittem őket megtáncoltatni. Az elő óra után kezd a fejük kitisztulni. Végre tudatosul bennük, hogy miért is kapták meg a szabadnapjukon a próbát.


K: Adok Dodonak gyógyszert és ahogy Soohyun mondta fel óránként megmerem a lázat. Ingadozok. Hol lejjebb megy hol feljebb de csak bizonyos időnként adhatok neki gyógyszert. Kinyitom az ablakot hogy kapjon egy kis friss levegőt de azért behúzom a sötétítőt.
- mindjárt jövök Dodo. -kimegyek és felhívom Soohyunt hogy tájékoztassam Dongho hogylétéről. Nem túlzottan örül.- Előbb 37C° volt most 38.3C°…

S: - Kérlek hívd fel a menedzsert, hogy jöjjön el a többiekért. Megyek haza, addig keresd meg Dodo iratait. - teszem le a telefont, majd száguldozok hazáig. Nem kellene nagy ügyet csinálnom egy kis lázból, de DongHo nem rég nagyon beteg volt és én nem kockáztatok. Haza érve bebugyoláltam a maknaet és kivittem a kocsiba. Kevint is magammal ráncigáltam, mondjuk jött ő magától is. Látom, hogy aggódik, nem is kicsit, de egyenlőre többet nem tehetünk.

K: Soohyun ölében kiviszi Dodot a kocsihoz. Hátraülök Dodohoz hogy ölembe tudjon feküdni.
- Azok az idióták... remélem menedzser shi jól lecseszi őket. Most nagyon mérges vagyok rajuk.- mérgelődöm és az alvó Dongho izzadt pofiját törölgetem. Nagyon aggódom érte. Tudom hogy minden rendben lesz...de nem is olyan rég műtötték nem kockáztathatunk.- Szegény drága gyerek.

S:- Hej, ne mérgelődj, az ne tesz jót senkinek sem. Minden rendben lesz ezt megígérem neked. - mosolyodom el a vissza pillantó tükörbe. 
A kórházba érve a z orvokra bízzuk DongHot. Mi odakint várunk. Kevin tiszta ideg, ilyennek nem láttam mostanában. Nem tudok neki mit mondani, csak csendben magamhoz húzom, hátha segít egy kicsit abban, hogy ellazuljon.

K:Tiszta ideg vagyok.
- Sajnálom hogy ennyire idegbeteg vagyok de nem láttad mennyire szenvedett. Elmondhatatlan az a fajdalom amit ereztem ahogy láttam hogy szenved és nem hat a gyógyszer. Mar nem tudtam kivárni amíg hazaérsz.- átölelem és varom hogy kijöjjön egy orvos. Azt mondta rendben lesz Dongho csak ne hagyjuk hogy részegre igya magát és legálább 8 órát aludjon vagy sűrűn visszaeshet. Levittek a lázát és hazavihettük. Egész úton aludt én meg fejet simogattam.

S:- Ő nem nem is ivott. - szólaltam meg gondolkozásom közben, míg a szobájában ültem az egyik széken. Igen vissza gondoltam, hogy mit mondott az orvos - Ez benne a pláne! Megkérdeztem a fiúkat és mind mondták, hogy egy kortyot sem volt hajlandó inni viszont az utcán lófrált egy szál pulcsiban. - motyogom tovább, majd "társam" mögé léptem és átöleltem. Teljesen olyan érzésem volt, mint, ha én lennék az apa, Ő az az Kevin az anya és DongHo a fiunk. Hát nem röhejes elképzelés? Nem is értem, hogy pattanthatott ki ilyen a fejemből...áh abszurdum.
- Megyek lepihenek egy kicsit és szerintem neked sem ártana. - csókolok nyakába, majd lassan elsétálok. Ez a kis incidens és DongHo betegsége közelebb lökött hozzá, már szinte annyira, hogy teljesen nyíltan merem felvállalni, amit érzek.

Remember. 2. fejezet.

K: Elmosolyodok ennek hallatán és karjaiba bújok. Jól esik az ölelése. Ad egy kis erőt hogy jobb legyen a kedvem. Hosszasan ölel és nem enged szabadulni. Percekig csak ölel. Olyan kellemes, puha, meleg és jó az illata. Lehunyom szemeimet és kiélvezem minden pillanatát.


S: Ugyan mennyiből tartana most mondanom neki valamit? De még is mit? "Szeretlek ... vagy csak kedvellek és jobban, mint a többieket vagy bárki mást ezen a földön."? 
Nem, nem lehet. Bele kell törődnöm, hogy ott van nekem SooHee. Vele vagyok és mindenki így tudja. Nem bolygathatom fel mások életét az én hülye érzéseimmel. Be kell érnem az eddigiekkel, de még jobb volna, ha elfelejteném őt .. végleg, legalább is úgy.
Lassan elválok tőle és rá mosolygok.
- Köszönöm és igazán köszönöm. Nagyon sokat jelentett ez nekem.

K: Visszabújok karjaiba.
- Csak még egy kicsit... erôt ad.- fészkelem magam közel. Legalább ma éjjel hagy legyek boldog. Beleremegek a gondolatba is, hogy a szerelmem karjaiban vagyok. Fejemre hajtja a fejét. Megpróbálok felnéni rá, de ezzel csak annyit érek el, hogy lecsuszik arca fejemröl és telibe talál. Kitágulnak a szemeim és nagyon elpirulok amikor puha ajkai enyémre tapadnak. De amilyen gyorsan történt olyan gyorsan el is vált tőlem. Kár. Gyönyörű pillanat volt.

S: - Én..én.. - dadogok össze vissza. Olyan gyorsan történt minden, hogy szinte felfogni sem volt időm. - Nagyon sajnálom.. ez nem az, aminek látszik! - jelentem ki szinte pánikolva, de még mindig ölelem, s mikor ezt észre veszem elengedem szél sebesen és csak bámulom.


K:- Nem, nem én sajnálom. Nem kelkett volna mocorognom.- olyan jo volt miért ért véget? Elenged és ez nagyon fáj. A közelemben akarom tudni, hogy az enyém és csak is az enyém. De hát mit tegyek. Most már bizonyos, hogy nem akar engem.


S:- Ne haragudj... - pattanok ki az ágyból és, mint a villám rohanok a fürdőbe becsapva magam után az ajtót. Nem akartam, de menekülnöm kellett. Ez a félresikeredett csók lavinát indított. Szemétnek érzem magam, hogy ott hagytam. Mérges vagyok magamra, hogy nem vallottam színt, most, mikor úgy tűnt, hogy nem vette zokon.
- Te hülye vad barom! - csapok bele a falba, majd az ajtónak dőlve ereszkedem le a földig. Mereven nézek a dudorodni kezdett nadrágomra, majd a törölközőt lekapva a a kagylóról ölembe rakom. Látni sem akarom ezt az izét oda lent. Ahhoz, hogy megnyugodjak "láthatatlannak" kell lennie. Nem telik el sok idő kopogtatnak. Tudom, hogy Kevin az. Félek kinyitni az ajtót és elé állva szemébe nézni ezek után. Már csak arra fogok emlékezni mikor ránézek, hogy ajkaim érintették az övét és milyen csodálatos volt. Többször elképzeltem már és egyik sem ér fel a valósággal.

K:Bekopogok .
- Soohyun? Soohyun minden rendben van.- már erőből verem az ajtót. - Ne csináld ezt Soohyun...jól vagy.- próbálom belökni az ajtót de nem megy.- Soohuyun kérlek nyisd ki az ajtót. Valamit el kell mondanom.- hosszasan várok de nem reagál.- Szeretlek.- nyögöm ki végül és leülök a fal mellé arcomat tenyerembe temetve.

S:- Hogy mi?! - kerekednek ki szemeim az ajtó ezen oldalán, majd megrázom a fejem - Ezt biztos félre hallottam. Ez csak az akart lenni, hogy szerepek, szemetek vagy hasonló. Igaz, hogy nincs értelme, de annak sem lenne, hogy azt mondta, hogy szeret. Vagy még is? 
Lassan arrébb csúszok és kissé kinyitom az ajtót. Kikémlelek rajta, de nem látok eddig mást, csak a pösze lábait. A kíváncsiság hajt, így még kijjebb nyitom az ajtót. Ekkor már látom őt szinte teljes egészében. Arcát kezeivel temeti el. Most vajon megint sír? Én tettem ezt megint vele?... Ösztönösen, mint, ha meg kellene védenem oda mászom hozzá, majd mellé térdelek. Félve érintem meg vállát, míg szemeim csak az ő lehajtott fejét nézik.
K
:Olyan halk volt, hogy megijedek és elterülök a földön.
- Úristen. Ne ijesztgess. - törölgetem szemeim. Most mit szeretne. Kicsit messzebb húzódok, de felém mászik. Megijeszt. Nem tudok semmit leolvasni az arcáról, csak a zavarodottságot és nem is tudom még mit.

S:- Ne haragudj, nem volt szándékos. - másom ugyan úgy felé, ahogy eddig is. Egyszer csak sarokba szorítom és ezt most lehet szó szerint venni. Tudni akarom, hogy mit mondott, míg odabent voltam, ő meg könyörgött.
- Mond el még egyszer... - nézek rá határozottan, de a zavartságom biztosra veszem, hogy sokkal jobban látszik. - Mond el még egyszer azt, amit akkor mondtál, mikor bent voltam! - Parancsolok rá, de csak halkan és kedvesen. Nem akarom, hogy megrémüljön még jobban.

K: Még mindig rémült vagyok. Ijesztő amikor egy izmos de egyben édes ember a sarokba szorít te meg csak kúszol hátra amíg csak tudsz.
- S..Sajnálom. Hülyeség volt kimondanom. Tudom hogy barátnőd van. Nem akartam... vedd úgy, hogy nem mondtam semmit ha az úgy neked jobb. -habogok össze-vissza.

S:- Nem Kevin, én nem erre voltam kíváncsi. - hajolok közelebb hozzá. Úgy sem tud már messzebbre menekülni előlem. Teljen úgy érzem magam, mint ha egy kiéhezett vadállat, rá meg jelen pillanatban úgy tekintek, mint egy félős vacsorára. nem szép hasonlat, de talán ez lenne a legtalálóbb erre a helyzetre. 
- Azt akarom, hogy most mond azt, amit akkor mondtál, míg odabent voltam. Tisztán akarom hallani.. a te szádból... most. - támaszkodom meg egyik kezemmel a falban, nehogy rá essek véletlenül is a közelség miatt.

K:Olyan közel van, hogy nem tudok nem a szemeibe nézni. Elég kellemetlenül érzem magam ebben a helyzetben, hisz olyan vagyok most, mint egy kiscica akit fel akar falni egy pitbull.
- Szeretlek.- suttogom mélyen szemébe nézve, majd lehunyom szemeim és összehúzom magam.

S: - Ahh... - Hangzik e egy olyan nem is tudom milyen hang. És tényleg azt hallottam, nem képzeltem. Egy kósza pillanatra kicsit lejjebb nézek, mint eddig. Ajakin akad meg a tekintetem, de helyett, hogy akarva és talán most már engedéllyel rátapadtam volna kicsit hátrálok ezzel teret adva neki. Mellé kuporodok és nézek magam elé.
Egy szó, ami képes mindent megbolygatni. Elértem azt a pontot, hogy már nem tudom, hogy mi van. Normális esetben rá kellett volna vágnom : Én is szeretlek! , de ha ezt mondanám is neki mi lenne ezek után? Eddig attól féltem, hogy talán nem soha nem lenne viszonzás az érzéseimre, most meg, hogy itt van és tulajdonképpen csak rám vár más gondjaim akadtak. Most arról félek, hogy mi lenne, ha megengedném, hogy egymáséi legyünk. Mint vezető nem lehetek meggondolatlan viszont nem tehetek saját magamnak sem keresztbe.


K: - Mért nem mondasz semmit?- tudom hogy egy nehéz kérdé de mit tegyek?- Ennyire taszítalak? Vagy mi a baj?- arrébb húzódom tőle és fejemet a térdemre hajtom. Buta voltam. Nagyon buta. De már nem bírtam. Muszáj volt.! Mert szeretem. Hosszasan hallgat. Felállok és kisétálok a szobából. - Értem. Sajnálom, hogy kellemetlen helyzetbe hoztalak.


S:Utána mentem, mert úgy tűnik nem nagyon érti, hogy mi is van. 
- Kevin, várj már! - kaptam el csuklóját és ő meg is állt. - Nem veled van a baj... - nyögöm ki végül - Én nem tudom, hogy mivel hányadán állok. Össze vagyok teljesen zavarodva és már nem tudom, hogy mit tehetnék... - kezdenek el lábaim remegni. Érzem, hogy a különböző érzések támadják testem és nem képes ezzel megbirkózni. Ha nem ülök le lábaim feladják a szolgálatot és itt esem össze, így a legközelebbi ülő alkalmatosságra letelepszem és folytatom. - Tudod, SooHee vele a kapcsolatom ez miatt ingott meg. Szeretem, de nem úgy, ahogy egy fiúnak kellene. - azt hiszem most fog rátörni az őszinteségi roham és nem tehetek ellene semmit - Pár hónapja figyellek, de nem úgy, ahogy a többi tagot. Valami megváltozott...

K: Leülök mellé és vallanak dőlök. Végighallgatom a mondandóját és rövid gondolkozás után válaszolok neki.
- Értem.- nem valami lelkesítő duma tudom.- De a te érzéseid és a te döntéseid Soohyun. Ha nem szereted hat szakíts vele. Persze nem akarok dönteni helyetted. De gondold át.- megpuszilom arcát.

S: - Tudod annak ellenére, hogy adom a kemény és rendíthetetlen leadert nem vagyok olyan. - hajtom le fejem - Amint látod én is megtörök, pedig nem szabadna... - veszek egy mély levegőt.
- Most, hogy tudom mi érzel nyugodtabb vagyok, de maradtam ugyan olyan tehetetlen. A mai este sok mindenre rá világított, még olyanra is, ami lehet, hogy csak sokkal később vagy soha nem derült volna ki. Azt hiszem szeretlek vagy is nem hiszem, tudom csak kezelni nem tudom még. - kuporodom mellé, majd egyik kezét megfogom és ránézek.
- Kevin, kérlek légy türelmes. Ígérem mindent megteszek, hogy minél hamarabb rendbe szedjem magam. - nézek végig angyali arcán.

K:- Én türelmes leszek. De mar elég régóta beled vagyok szeretve.- megremegek meleg kezet erezve, hisz jég hideg vagyok perpillanat.- De örülök, hogy te is szeretsz. Köszönöm.- Végigsimítok tökéletes arcán. Megremeg. De édes.- Gyere aludjunk. -húzom magam után.


S:Megnyugtattak szavai. Csendben megyek utána, majd mind ketten lefekszünk. Nem közeledik, ahogy én sem. Tisztességes "baráti" távolságot tartunk egymástól, de attól független egymást nézzük. Tényleg nem tudom, hogy mi lesz itt, de, ha mellettem áll és a későbbiekben és is mellette tudok 100%-osan, akkor nem lesz soha baj. 
Egy darabig még elnéztük egymás halvány mosolyait, majd csak arra leszek figyelmes, hogy reggel - magam sem tudom hány órákkor - csörög a telefonom.